|
Bemutatkozás
Szeretettel várjuk, mindazon kedves gyógyulni vágyókat,
akik nyitottak a különböző alternatív gyógymódok iránt,
valamint azokat a tanulni vágyókat, akik érdeklődnek a holisztikus
természetgyógyászat, az ezoterika, a filozófia, és a távol
keleti energia- és egyéb gyógymódok iránt, és szeretnének
bővebb, alaposabb ismeretekre szert tenni.
Az
oktató központ ismereteinek alapköve: az ősi szanszkrit
nyelven íródott, több mint 5000 éve lejegyzett védikus bölcseletek,
és upanisádok, melyek megcáfolhatatlan alapigazságokat tárnak
elénk. Az Egészségvédő és Oktató központ széles skálán kínálja
szolgáltatásait a kedves vendégeknek, és tanulni vágyó hallgatóknak.
A
központ vezetője:
VARGA
LÁSZLÓ ISTVÁN
Államilag
regisztrált ETI vizsgával rendelkező bioenergetikus, diplomás
pszi-sebész, szellemgyógyász, Reiki és Tifar Mester - Tanár,
Szakoktató
1993 óta foglalkozik a keleti energiagyógyászat rendszereivel
(tibeti, indiai, japán) valamint az Európában és a tengeren
túlon honos bioenergiával történő gyógyászat különböző technikáival,
és módszereivel)
1995-ben
Reiki Mester – Tanári fokozatát végezte el, és kétéves programozott
kristálygyógyászati tanulmányai után AROLO-TIFAR II. képesítést
szerzett. Jelenleg is aktívan foglalkozik -1995 óta- az
aktív szellemgyógyászattal, mint egy különleges gyógyászati
lehetőséggel. Az ETI által szervezett Természetgyógyászati
egészségügyi modult 1998. április 30.-án, Természetgyógyász
modult 1998. október 22.-én, és az ETI által szervezett
Bioenergetikusi szakvizsgát 1999 februárjában végezte el.
2000-ben szerezte a diplomáját a Fülöp-szigeteki pszi-sebészeti
módszerekből.
Fő
tevékenységi körei:
- A legkölünfélébb problémák vizsgálata és kezelése computeres és bionergetikai módszerekkel:
A legkorszerűbb computeres bioinformatikai vizsgálat és kezelés, mely kiterjed a parazita, vírus, gomba, baktérium, aminosav, antioxidáns, enzim, nyomelem, zsírsav, vitaminháztartáson át a különböző környezeti ártalmakon keresztül pl. stressz, elektroszmog, nehézfémterhelés, káros sugárzások: emberi szerveztre káros geopatológiai sugárzásoktól, radioaktív izotóp terhelésektől a szervek állapotáig, az allergia különböző tipusaira is. (allergén fák, réti és gyomnövények, gyümölcsök, zöldségfélék, búzafélék stb.)
(kb. 40-45 teszt)
A komplex felmérés 2,5 - 3 óra időtartamú. A computer által feltárt eredményekről kb. 8-10 oldalas jegyzőkönyv készül.
A vizsgálati eredmények 1 hónap múlva újra kontrollálhatók. A computer a világon jelenleg egyedülállóan elsőként egyesíti a bioinformatikai anaízist, és a bioenergetikai - bioinformatikai kezelést. (CoRe System)
- A.V.S. System: fény- és hangterápia együttes alkalmazása
- pszi-sebészet
- aktív szellemgyógyászat
- szín-, és csakraterápia
- az aurából történő személyiségelemzés (nem fénykép alapján)
- computeres és elektronikus mozgásterápia
- programozott kristálygyógyászat és terápia (TIFAR I.-II.)
- személyiség-, életút-, sorselemzés
Szakoktatói tevékenység:
- A CoRe System módszertani és gyakorlati alkalmazásának oktatása
- rendszeres előadója a pszichogén energiatan és aktív gyógyászat 1 éves kurzusának
- bioenergetikai módszerek gyakorlati oktatása (pl. információs gyógyászat bioenergiával)
- extraszenz érzékelések, kifejlesztése különböző fizikai, pszichikai, és tudat technikai módszerekkel
Varga
László István filozófiai mottója:
"Amit
nem látunk, és amiről nem tudunk, az nem zárja ki azt, hogy
nem létezik."
Az
Egészségvédő és oktató központ fő munkatársa:
VARGA
LÁSZLÓNÉ TÓTH IRÉN
Diplomás
pszi-sebész, Szellemgyógyász, okleveles államilag regisztrált
ETI vizsgával rendelkező reflexológus, Mandala-festő, és
szakoktató.
1989
óta foglalkozik ezoterikával, filozófiával, a lélek, a szellem,
és a fizikai test összefüggéseivel, valamint a legkülönbözőbb
tibeti, indiai, japán, svájci, és magyar népgyógyászati,
és természetgyógyászati módszerekkel. Mélyre hatóan foglalkozott
a távol keleti szín- és csakragyógyászattal, ismereteit
felhasználva fejlesztette ki a szín- és csakragyógyászat
kombinációjaként a speciális csakra-mandalákkal történő
diagnosztizálást, és gyógyítást. Hobbija a művészi Mandala-festés.
(A mandalák alkotói jogvédelem alatt állnak. Minden jog
fenntartva!)
Fő
tevékenységi körei:
- személyiség-, életút-, sorselemzés
- állapotfelmérés, mely kiterjed a fizikai, és az energia testre egyaránt
- pszi-sebészet
- szellemgyógyászat
- csakra-diagnosztika
Szakoktatói tevékenység:
- az emberi szervezetre káros földsugárzás mérésének oktatása
- radiesztéziás mérések oktatása
- extraszenz érzékelések technikájának oktatása
- mandala tanfolyamok oktatása
- regressziós időutazás előző életekbe
- gyakorlati oktatás, gyakorlati képzés a talpreflexológia területén
Varga Lászlóné Tóth Irénnek filozófiai
mottója:
"Az
egészség = A lélek, a szellem, és a test tökéletes harmóniája."
Kedves
Olvasó!
Itt
most bemutatunk néhány olyan esetet, mely betekintést mutat
a tevékenységünkbe. Nagyon boldogok vagyunk, és örülünk
minden kis apró előre lépésnek, eredménynek, mert ez az
eredmény lehet, hogy egy problémákkal küszködő ember élete
legfontosabb kérdése. Hála Istennek, vannak ilyen eredményeket
mutató vendégeink. A szülőkkel örülünk együtt, ha ez a személy
éppen egy kisgyermek. Természetes itt is előfordul, mint
ahogyan az egészségügy bármely területén, olyan ember, aki
későn érkezik. Vagy már magában feladta a küzdelmet az életért.
Esetleg nem hisz az alternatív módszerekben. A család kérésére
jön el. Ezek igen ritka esetek.
Valljuk,
ahogy az ember képes saját magát megbetegíteni, úgy meggyógyítani
is. Mi hozzásegítjük, mutatjuk az utat a gyógyulás felé.
Esettanulmány
"Ezt
a pár sort, második gyermekemről, az Ő betegségéről és azokról
az emberekről írom, akik szaktudásukkal és kitartó munkájukkal
igyekeznek segíteni a betegség leküzdését , az egészség
visszaszerzését és megőrzését.
2001.
áprilisában született meg kislányom. Mint utólag kiderült,
terhességi mérgezésben szenvedtem, ami oxigénhiányos állapotot
okozott a gyermeknél.
A
problémák igazából fél éves korában kezdődtek. Szokatlanul
"csendes" kisbaba volt, nem szeretett hason feküdni
és ebben a helyzetben a fejét sem tudta hosszabb ideig megtartani,
nem fordult oldalra és hasra sem. A játékok nem keltették
fel érdeklődését, nem fogta meg, nem nyúlt érte. Természetesen
orvosi vizsgálatok sora kezdődött el (labor, genetikai,
anyagcsere, izomvizsgálat) A pontos agyi MR vizsgálat kapcsán
derült ki: sajnos idegrendszeri károsodás lépett fel a gyermekemnél,
mely mozgásában és szellemi tevékenységében is elmaradást
okozott. Mindezek mellé még szemészeti problémái is adódtak:
szétterülő kancsalságot ,hasi ultrahanggal petefészek cisztát
és kétoldali vesemedence tágulatot is diagnosztizáltak .
Pár hónappal később epilepsziás rohamok kezdődtek el nála,
mely a gondos gyógyszeres terápia ellenére is csak fokozódtak
(havonta 2- 3 alkalommal fordult elő) és egyre hosszabb
ideig tartott. Az eleinte pár másodpercig tartó rosszullét
később már 3 percig is elhúzódott. E közben elkezdtük tornáztatni
a Dévény módszer, majd egy év elteltével a HRG Alapítvány
segítségével. Gyógypedagógiai fejlesztésben a helyi speciális
bölcsödében részesül.
Az
élet és a gondviselés úgy hozta, hogy megismertük Varga
László természetgyógyászt és családját, akik mindannyian
azon fáradoznak, hogy a kislányomnál mihamarabbi gyógyulás
következzen be. Energiaátadással és talpmasszázzsal próbálnak
állapotán javítani. Heti 2-szer fél órát tart még mai napig
is a kezelés. Velünk együtt érezve örülnek minden kis újabb
mozdulatnak, javulásnak. A türelem és a bizakodás , a komoly
munka meghozta a várva-várt sikert: a 3 éves kislány megtanult
kúszni, mászni, felülni, és ma már megkapaszkodva feláll
oldalazva lépeget, ügyesen tolja maga előtt a játék babakocsit
mindannyiunk nagy örömére. Szerencsére a petefészek és vesemedence
probléma időközben megszűnt, további orvosi kezelést nem
igényel.
Szellemi
téren is észrevehető a pozitív változás. Sokkal tudatosabb
a tekintete, kiegyensúlyozottabbá vált és a környezete felé
is nyitottabb, érdeklődőbb lett. Egy-egy szótagot már mond
(ba- ba, "agy- gyá") Ami viszont számunkra a legnagyobb
megkönnyebbülést hozta, az az, hogy folyamatos kezelés mellett
10 hónapos epilepsziás roham mentes időszak következett
be a gyermeknél, holott ezen idő alatt is volt magas lázzal
járó megbetegedése.
Mi sem bizonyíthatja jobban, hogy ezt a természetes gyógymódot
mindenképpen folytatni szeretnénk, és ez úton szeretnénk
megköszönni a Varga családnak azt a sok szeretetet és türelmet,
áldozatos segítségnyújtást, amiben Mi részesülünk. Kívánunk
Nekik munkájukhoz sok sikert és a továbbiakban nagyon jó
egészséget!
Tisztelettel, köszönettel:
egy
szolnoki anyuka
(Chylly@freemail.hu) "
Megjegyzés:
Ez
a kisgyermek kétévesen került hozzánk. Nagyon lassult életfunkciókkal,
csupán a csecsemőkornak megfelelő volt az állapota. A folyamatos
orvosi ellátások, kezelések mellett kezdtünk el foglalkozni
a gyermekkel. Az első kezelés után, nagyon boldogan érkeztek
a második kezelésre. "Valami történt", elindult
egy folyamat, keze lába, jár, felélénkült. És az első igazi
szemkontaktus most történt meg a gyermek és az anyuka között.
Ez
a gyermek ma a 3. életéve előtti napokban van. Gőgicsél,
szótagokat mond. Érzéseit képes kifejezni. Örül, felismer
bennünket, nevet hangosan ránk. A szilárd ennivalót is berakja
a szájába. Kapaszkodva, önállóan bárhol feláll. Önállóan
lépeget. Az élet természetes funkciói ugyan úgy beindultak,
mint egy egészséges gyermeknél. Fordul, felül, mászik, feláll.
Mind ez két éves kora után. Az egy év alatt, 2 és 3 éves
kora között annyit fejlődött, mint egy egészségesen született
csecsemő. Most úgy viselkedik, mint egy 13-15 hónapos gyermek.
A folyamat meggyorsult nála. Érzem, hogy "akar"
ez a gyermek. Örül a saját sikerének, pl. hangosan örül,
ha sikerül felállnia. Az elbújt testvérét bárhol boldogan
megkeresi, és játszanak együtt. Meghatódottság nélkül nem
tudok erről a gyermekről írni, mert úgy érzem, hogy én is
adtam magamból egy pici szeletet az egészségének megszerzéséhez.
Bízunk
a Mindenható Istenben, és a szülők kitartó ápolásában, az
őket körülvevő segítő emberekben. És bízunk abban, hogy
néhány év alatt ez a kedves kis gyermek utolérheti egészségesen
született társait.
Varga
Lászlóné Tóth Irén
Utóirat: A kislány 2005. júniusában önállóan eljárt, a család és a környezete igen nagy örömére. Egyre jobban kommunikál és megérteti magát. Jó néhány szót használ tudatosan. Őszinte szeretettel kívánunk minden jót a kislánynak, és családjának! A türelmes, kitartó munka meghozza a nagyon várt eredményt.
2005. július 20. Tisztelettel:
Varga család
Esettanulmány
egy 13 éves fiúról:
Két
évvel ezelőtt ismertük meg ifj. Daka Istvánt. Akkor 13 éves
volt. Az édesanya elmondása szerint az újszülött babával
panaszmentesen távoztak a szülészetről. Néhány nap elteltével
megmagyarázhatatlan rosszulléte lett a gyermeknek. Mentő,
kórház, ahogyan ilyenkor lenni szokott. Az eszméletlen gyermeket
újraélesztették. Az orvosok szerint "oxigén hiány lépett
fel, melynek lehet következménye".
Találkozásunkkor
szülői segítséggel pár métert tudott megtenni a fiú. Igen
erősen helyhez kötött volt. Az anyukával csodálatosan megértette
magát. Az idegenek azonban kevésbé értették a gyermek beszédét.
Az anyuka ilyenkor "tolmácsolt". Már ekkor is
speciális iskolába járt a fiúcska. Az addigi orvosi felügyelet,
ellenőrzés mellett kezdtünk az Istvánkával foglalkozni.
Rendszeresen havi 2-3 alkalommal. Elsősorban bioenergia
kezelést kapott. A gyermek minden irányú fejlődése felgyorsult.
Megtanult önállóan járni. Igaz, hogy ez egy sajátságos járás,
mégis önálló. Szinte kevés a lakás és az udvar a számára.
Nagyon szépen érthetően beszél. Telefonon keresztül is lehet
vele beszélni. Megnyerte a mozgáskorlátozottak kerékpár
versenyét. Sok egyszerű feladatot elvégez a házkörül. Megeteti
a tyúkokat, behozza a tojást, és hasonló feladatokat megcsinál
magától. Az önmaga ellátásában is sokat fejlődött. (mosdás,
öltözködés) Pszichéjére a kiegyensúlyozottság, a harmónia,
és az optimizmus jellemző. A kamaszoknál megjelenő huncut
csínytevéseket is kipróbálta már.
A
szülőkkel együtt örülünk minden apró előre lépésnek, minden
pozitív eredménynek. Nagyon szeretetteljes, harmonikus,
és bizalmas a kapcsolatom az Istvánkával, nagyon várja,
az újabb találkozásokat.
Varga László
bioenergetikus
Esettanulmány
zárójelentéssel:
2002.10.10-én
ezt a diagnozist állapították meg:
Emlő felső-külső negyedének rosszindulatú daganata
Anamnézis/Status:
Kórházban régebben nem volt, családban daganatos betegség
nem volt. Gyógyszert rendszeresen nem szedett. Kb. másfél
éve, növekvő a jobb emlő külső-felső quadránsában elhelyezkedő
daganat miatt fordult orvoshoz. Időnként szúró fájdalmat
érzett a mellében. A staging vizsgálatok alapján csontszcintigráfia
mindkét oldali tüdőben, főleg supleurálisan hópehelyszerü
met.-ok láthatók, májban met. nincs.
Mammográfia:a jobb emlőben másfél x 2 cm-es 2 cm hosszú
spikulumokat kibocsátó a bőrt beszürő a bimbót behúzó daganat
látható, az axillában kóros nycs. árnyékokkal. Baloldalon
az axilláris nyúlványban 1 cm elmosódott szélű tu. árnyék,
nycs. metasztázissal. Mindkét tumorárnyék körül satelit
gócok láthatók.
Vélemény: tu mammae multifoc. ld. jobb oldalon kezdődő mastitis
carcinomatosával. Biopsia megtörtént. A beteggel a kezelést
megbeszéljük, FEC kúrát kezdünk, neoadjuváns protokoll szerint.
Status: A jobb emlő indulált, beszűrt, az emlőbimbó behúzott,
narancshéj tünet. Mindkét axillában susp.nycs-k tapinthatók,
egyéb kóros eltérés nincs. Később igazolt csontmetast. miatt
Arediát kezdünk. A 9. kezelésre regressziót észleltünk,
majd a jobb emlő sugárkezelését és a jobb sc. áok irradiatioját
végezték el a szombathelyi Onkorad. Centrumban 50 és 40
dózisban. Az ez után elvégzett CT teljes regressziót mutatott
a tüdőkben, a csontok állapota stagnál a bal emlőben tumort
kimutatni, nem tudtak, a jobb emlőben a rest. tumor mérete
13x12 mm. Taxol kezelésre vesszük föl.
2004.
01. 28.
Status: kp. táplált bőr norm. perif. lgl nem tapintható
az emlőkben tumorra utaló eltérés tapintással nem észlelhető.
Részarányos mellkas, érdes sejtes légzés ritmusos szívmüködée,
zörej nem hallható, lien nem tap. , hepar elérhető, st.
idem.
A
2004. 02. 03.-ai hasi, -mellkasi CT vizsgálat negatív eredményt
mutatott az eddig problémás területeken. A kezeléseket jól
tolerálta a kezeléseket befejezték, 3 hónap múlva kontroll
vizsgálatra kérik vissza.
"2002.
októberben derült ki a betegségem. A kezelőorvosom a leleteim
birtokában kemoterápiás kezelést írt elő. Az első kezelés
után találkoztam először Varga László István természetgyógyásszal,
aki bioenergiával, étrend átalakítási, valamint életszemlélet
változtatási tanácsokkal mutatott utat a betegségem leküzdésében
folytatott harcomban, segített elviselni a kemoterápiás
kezelés mellékhatásait. Minden egyes találkozás közvetlen
beszélgetésekből, és energiakezelésből állt. Az energiakezelés
alatt és után nyugalmat és kiegyensúlyozottságot éreztem.
Mindezért képes voltam alkalmanként 700 km-t utazni.
Havi
rendszerességgel, a kezelések után találkoztunk, aminek
eredményeként a problémás területeken jelentős javulásokat
észleltem, ami erőt adott a további kemoterápiás kezelések
folytatására, elviselésére. A másfél év alatt 15 kemoterápiás
kezelést, és 50 sugárkezelést kaptam. Ez idő alatt vitaminokban
gazdag étrendet állítottam össze az ő segítségével. A vele
való találkozás nagyban megváltoztatta az életszemléletemet.
A
kezelések lezárárulása után ugyanúgy havi rendszerséggel
találkozunk, hogy az eddig elért eredményeket fenn tudjam
tartani mind fizikálisan, mind mentálisan.
Varga
Lászlóban egy következetes, céltudatos, segítőkész embert
ismertem meg. A bizalmamat teljes egészében elnyerte.
Betegtársaimnak
csak azt tanácsolom, hogy forduljanak hozzá bizalommal,
és segítségével érjenek el hozzám hasonló eredményeket a
betegségük leküzdésében.
Bármilyen
további kérésére, kérdésére szívesen állok rendelkezésére.
Elérhetőségem:
gaben79@easymail.hu
Zalaegerszeg,
2004. április 8.
Üdvözlettel:
Blázsovits Lászlóné Tóth Anna"
Kedves Varga úr!
Szeretném ezúton megköszönni az értem tett fáradozásait! Több éve tartó kínzó allergiámtól szabadított meg László. Négy hónapig tartó, rendszerese foglalkozással, kezeléssel, és táplálék kiegészítőkkel.
Tejlesen egészséges vagyok. Semmilyen allergiás tünetem nincs. Előző években ilyenkor a nyár közepén igen csak küzdöttem az allergia ellen. Még egyszer köszönöm.
2005. július 27.
Béla
Tisztelt Varga család!
Boldogan írom le, hogy MEGGYÓGYULTAM!
8 éve tartó hasmenéstől szabadultam meg az Önök segítségével.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
2005. augusztus 8.
L.N.-né
Hátgerinc műtétre voltam előjegyezve, amikor Varga László Istvánhoz eljutottam. A műtét halasztását kértem, majd megkezdődött a közös munkánk Lászlóval. Sok beszélgetés, életmódtanácsadás, energia kezelés, és rendszeres masszázs. Mindez 2003. áprilisában kezdődött. A műtét természetesen elmaradt, a fájdalmaim megszűntek, amiért nagyon boldog vagyok. Időnként szinten tartó kezelésen, masszázson megjelenek Lászlónál, mely úgy érzem, nem csak a hátgerincemre hat, hanem nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok.
Az erőm, munkabíró képességem is kifogástalan jelenleg. Akinek hasonló problémája van ajánlom a Varga László István természetgyógyász urat.
Nagyon köszönök minden segítségét Lászlónak, és a családjának.
2005. augusztus 25.
K. Erzsébet
56 évesen nem sokkal a nyugdíjazásom előtt történt meg velem az, hogy egyik nap, minden bevezető tünet nélkül hirtelen szédülést éreztem a munkahelyemen, kipirult az arcom, és nagyon leizzadtam. Segítséget kértünk, mint ahogyan az ilyenkor lenni szokott...
A vérnyomásom felszökött, valószínű az idegesség hatására. Ettől kezdve ez a helyzet többször sajnos megismétlődött, majd kivizsgálások során estem át. Kiderítették, hogy bizony tartósan magas a vérnyomásom, gyógyszert kell szednem. Ebbe nem akartam belenyugodni. Egyik ismerősöm felfigyelt Vargáék természetgyógyászati tevékenységére. Gondoltam, kipróbálom. A rendelőben Varga Úr foglakozott velem rendszeresen. A kezelések alkalmával fokozatosan megnyugodtam, a szemléletemet megváltoztattam. Varga László természetgyógyász segített ebben, aminek hatására a vérnyomás problémáim teljesen megszűntek. Mindent köszönök neki!
2006. február
P. Ottóné
E.-né P. Edit vagyok, 33 éves múltam 2006. januárjában. Állandó, szinte már elviselhetetlen görcsös fájdalom kíséri a menstruációs ciklusomat. Pár nappal a ciklikus vérzés jelentkezése előtt ingerültebbnek, ingerlékenyebbnek, és fáradtabbnak érzem magam. Majd egyik pillanatról a másikra görcsös fájdalom is jelentkezik. Ez ilyenkor 2-3 napig eltart, és nagyon megvisel, mint fizikailag, mint szellemileg egyaránt. A fájdalomcsillapítókat nem mertem szedni, ráadásul nem is használtak, a szervezetem már bizonyosan hozzászokott.
Kérdezősködtem a baráti körömben, hogy mit tegyek, akkor az egyik barátnőm ajánlotta, hogy forduljak Vargáné Tóth Irénkéhez. Időpont egyeztetés után eljutottam hozzá a rendelőjükbe. Első alkalommal mindenre kiterjedő állapotfelmérésen és elemzésen estem át energiakezeléssel egybekötve. Majd talpmasszázst is kaptam. A kezelések hatására a kedélyállapotom javult, a fájdalom és a görcs megszűnt! Azóta mindenkinek azt tanácsolom, ide forduljon segítségért!
2006. május
A munkám szinte állandó koncentrációt és odafigyelést igényel, könyvelőként dolgozom. Ebből kifolyólag mindig fáradtnak érzem magam. Gyakoriak a fejfájásaim is. Az elmúlt időkben azonban a fejfájások rendszeressé váltak, néha szinte az elviselhetetlenségig fokozódva. Rákényszerültem arra, hogy egyre nagyobb adag gyógyszert szedjek. Aztán már ez sem segített. Ott tartottam, hogy többször nem tudtam a munkám elvégezni. Azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Keresni, kutatni kezdtem az alternatív gyógyászati módok terén is. Rátaláltam Vargáék természetgyógyász rendelőjére. Varga László természetgyógyászt kerestem fel a problémámmal, aki egy új rendszert, a speciális fény-hang terápiát alkalmazta. Egy pár alkalommal felkerestem a rendelőt. Ennek hatására a fejfájásom elmúlt, a koncentrációm javult. A munkámat most már teljesen el tudom látni. Tisztelettel tartozom a fáradozásáért, amit szívből köszönök!
G. P.-né Ildikó
2006. november
Kedves Varga Úr!
Őszinte köszönetemet és hálámat fejezem ki Önnek, hogy édesanyámat meggyógyította, hogy visszaadta az életkedvét. Kb. 20-22 éves kínzó problémáit már alig tudta elviselni. Nagyon sok helyen voltunk, orvosoknál, és természetgyógyászati eljárást felkínáló személyeknél is. Olykor átmeneti javulás mutatkozott, de ez nem volt tartós. Kedves Varga Úr, Ön volt az a személy, aki a computeres vizsgálattal feltárta a szimbiózis jelenlétét az édesanyamám szervezetében (szimbiózis = parazita és gomba együttélése a vastagbélben). A computeres vizsgálat eredményeit látva kezeléseket biztosított a computerrel, valamint életmód tanácsokkal ellátta az édesanyámat, illetve különböző táplálék kiegészítők beszerzését javasolta. Jelenleg, az első találkozásunk után 4 hónapra köszönettel írom le, hogy az édesanyám egyre jobban van, az életkedve visszajött.
Tisztelettel és köszönettel:
N. M. –né, Törökszentmiklósról
2007. február 22.
2007. novemberében találkoztam az Életvirág gyógyító központ munkatársaival. A szomszédasszonyom súlyos betegségből gyógyult meg náluk, engem hetek óta unszolt, hogy menjek el én is oda. Nehezen indultam el, egyetlen bizodalmam a szomszédasszonyom hihetetlen javulása volt. A súlyos emésztési problémám, magas vérnyomásom, és mozgás korlátozott állapotom javulásában - mely évek óta fennállt - alig hittem. Meglepett, az itt dolgozók kedvessége, figyelmessége, és rendkívüli segítő szándéka, de legjobban a szaktudásuk, és a korszerű berendezéseik. Már az első kezelésről való távozásom után javulást tapasztaltam.
Összesen 6 alkalommal kellett elmennem kezelésekre, tisztító kúrára, méregtelenítésre. Azóta sokkal-sokkal jobban érzem magam, figyelek az étkezésemre, ahogy tanácsolták, nagyokat sétálok, és azóta kiegyensúlyozottabb, boldogabb, és nyugodtabb vagyok.
Köszönöm szépen Önöknek a segítséget!
L. -né Mária
2007. december 10.
2007. áprilisában kezdődött a kálváriám, amikor egyik napról a másikra többször rosszul lettem minden látszólagos ok nélkül. Ilyenkor remegés, szédülés, levertség, hányinger, és megmagyarázhatatlan kínzó hasi fájdalmak, fokozott izzadás, hasmenés jelentkeztek. A harmadik ilyen rosszullétem után hirtelen annyira legyengültem, hogy a fájdalomtól majdnem teljesen elszédültem. Gondoltam, elmegyek az orvoshoz, ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyógyszerek, labor beutaló stb.
A labor leletek birtokában több vizsgálatra is elküldtek, hasi ultrahang, gyomor- és vastagbéltükrözés következtek. Ekkor szembesültem a szörnyű kórral, hogy „rákos” vagyok. Azonnal kemoterápiás és sugárkezelést írtak elő az egyik klinikán. Úgy éreztem, hogy itt vége az életemnek. Először tiltakoztam az egész ellen, hogy ez biztos nem igaz, végül kénytelen voltam elfogadni a kezeléseket a családom unszolására. Egy pár kilót fogytam, és az állapotom stagnált. Eltelt egy kis idő, 2007. szeptemberében megint romlott az állapotom, ekkorra már kb. 18 kg –t fogytam, állandóan étvágytalan voltam.
Az unokaöcsém ekkor járt Vargáék rendelőjébe kezelésekre. Az ő problémái teljesen megszűntek. Ő ajánlotta, hogy menjek el én is hozzájuk.
A feleségemmel, és a fiammal együtt autóba ültünk, és felkerestük Varga urat Szolnokon. Az első alkalommal kb. 3 órát foglalkozott velem. Megvizsgált, megnézte, hogy milyen állapotban vagyok. Elvégzett rajtam egy computeres, mindenre kiterjedő vizsgálatot. Elsősorban elmondta, hogy a szervezetemben a sav-bázis egyensúly teljesen felborult, a szervezetem erősen „savasodik”. Nem fogyasztottam elegendő folyadékot, és ráadásul egészségtelenül is táplálkoztam, meg stresszes életvitelem volt eddig. Ezeket mind a computer állapította meg. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy milyen allergén tényezők befolyásolják a szervezetemet, és kiderült, hogy több olyan ételt fogyasztottam, amit nem lett volna szabad.
A mindenre kiterjedő vizsgálat eredménye megdöbbentett, főleg az, hogy mennyire részletes.
Varga Úr ajánlotta, hogy a továbbiakban folyamatosan járjak el hozzá kezelésre. Mi élve a lehetőséggel, úgy gondoltuk, hogy maximálisan betartjuk azokat a tanácsokat, amiket Varga úr adott. Egy jó pár terméket, táplálék kiegészítőt megvettünk a feleségemmel, és azokat az előírások szerint elkezdtem szedni. Több folyadékot fogyasztottam, és ez is hozzásegített az állapotom javulásához.
Innentől kezdve „valami történt”. Ugyanis a rendszeres kezelések hatására először azt vettem észre, hogy nem fáradok annyira, és van kedvem dolgokhoz, örömöt lelek az apró dolgokban is. Majd az állapotom egyre javult, és úgy érzem, hogy rendbe jövök. A mai napig is felkeresem Varga Urat havi 2 alkalommal kezelésekre, hogy az állapotom szinten tartsam. A beteg társaimnak csak annyit tanácsolok, mielőtt végleg bepánikolnának, hogy itt a vég, nem szabad késlekedni az idővel, hanem az Egészségvédő Központ munkatársait kell felkeresni.
Hálával tartozom Varga Úrnak áldozatos munkájáért.
F. János
2008. február 5.
|